Metro.hu Nyomtatás E-mail
2007. március 07. szerda 12:00

Környezetvédelmi vizsgálat az M0-ás körgyűrű egyik szakaszán címmel írt cikket a Metro.hu március 6-án.

"Környezetvédelmi vizsgálat az M0-ás körgyűrű egyik szakaszán


Környezetvédelmi vizsgálatot végeztet a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. az M0-ás körgyűrű 10-es és 11-es főút közötti szakaszán, a megbízást a Budapesti Műszaki Egyetem Áramlástan Tanszéke végezheti el - tájékoztatta a cég az MTI-t kedden.

Bényi Gyöngyi, a társaság kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a sztrádafejlesztő cég ehhez hasonló vizsgálatot ezelőtt még nem végeztetett, ám tekintettel arra, hogy a többségében lakóterületen, Békásmegyeren, Budakalászon alagútban átvezető út több civil szervezet, és az érintett önkormányzatok ellenállásába ütközött, ezért döntöttek a vizsgálat mellett.
A kommunikációs vezető kiemelte, hogy Magyarországon alagútban még nem vezettek sztrádát.

A NIF nemzetközi nyílt közbeszerzési pályázaton választotta ki a nyertest, az egyetemi műhely ezzel a Közbeszerzési Értesítő szerint nettó 56 millió forintos megbízáshoz jut.
A 9 kilométeres gyorsforgalmiút-szakasz kivitelezésének összege az alagutas speciális műszaki megoldás miatt akár az ötszöröse is lehet egy hagyományosan vezetett gyorsforgalmi útnak. Így a műszaki megoldástól függően 40-60 milliárd forintosra becsült útszakasz környezetvédelmi engedélyeztetése 2011-re fejeződhet be, majd a tervezési-kivitelezői közbeszerzési eljárások után, három év múlva készülhet el.

Öt hónapig tart a vizsgálat

Béni Gyöngyi elmondta, hogy a tanszék szakemberei öt hónap alatt végzik el azokat a vizsgálatokat, amelyek eredményei alapján megítélhető, hogy az érintett szakaszon különböző nyomvonalak esetén a jelenlegi állapothoz képest milyen mértékben változik a levegőszennyezettség és a zaj a környező településeken.
A szélcsatorna vizsgálatokhoz a zajterhelés háromdimenziós modellezése kapcsolódik. E vizsgálatok segítségével könnyebben választhatják ki a környezetvédelmi szempontból előnyösebb nyomvonalat, és segítséget kapnak az alagúthosszak optimalizálásához is.

Nyilvános módszer és eredmények

A NIF Zrt. és az Áramlástan Tanszék először szerdán a nyilvánosság előtt is bemutatja a vizsgálatok helyszínét és módszerét, majd ezután több alkalommal lehetőség nyílik az érintett önkormányzatoknak, civil szervezeteknek és a sajtó képviselőinek, hogy megismerkedjenek a mérések rész- és végeredményével, valamint interaktív módon vegyenek részt a vizsgálatokban.
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere az MTI-nek korábban azt mondta: az érintett szakasz legkorábban 2014-re épülhet meg. Így a 2008 nyarára elkészülő M0-ás északi híd forgalma addig a jelenleg is túlzsúfolt Szentendrei útra zúdul.

Az önkormányzat január végén egyhangúlag támogatta az útszakasz lehetséges nyomvonalát, amellyel a civil szervezetek, Budakalász, és Üröm önkormányzata is egyetért, illetve továbbgondolásra alkalmasnak tart.
Forrás: MTI"

Forrás: 

www.metro.hu

 
< Előző   Következő >

Keresés

Language

  • Magyar
  • English
Copyright: BME Department of Fluid Mechanics  |  Joomla Template by Joomlashack
Joomla Templates by JoomlaShack Joomla Templates by Compass Design